Avagy mit árul el az önértékelésedről, ha zavarba jössz egy bóktól?

Gyakran zavarba jössz, ha valaki megdicsér? Vagy azonnal visszautasítod, mentegetőzöl, esetleg rögtön viszonzod a bókot, nehogy túl egoistának tűnj? Nem vagy ezzel egyedül! Sokan küzdenek azzal, hogy elfogadják mások pozitív visszajelzéseit.

Ismerős az érzés, amikor inkább elvicceled, vagy zavartan elhessegeted a bókot, csak hogy ne kelljen valóban megérezned, amit mondanak? Pedig ezek az apró, kedves visszajelzések többet jelentenek, mint gondolnánk.

A dícséret elfogadása nem csupán etika kérdése. Ennél mélyebben kapcsolódik az önszeretethez, önbizalomhoz és ahhoz, ahogyan önmagunkat látjuk. Ebben a blogcikkben végigvesszük, hogy miért lehet nehéz (jól) fogadni a dícséretet, hogyan szól közbe a belső kritikus hang, és mit tehetünk azért, hogy egy-egy kedves szó valóban elérjen hozzánk.

Miért esik nehezünkre elhinni, ha mások jót mondanak rólunk?

Sokunk számára a dícséret nem egy kellemes megerősítés, hanem egyenesen kényelmetlen. Ennek hátterében több dolog is állhat. A félénk vagy bizonytalan személyiségek gyakran megkérdőjelezik mások szándékait vagy a saját érdemeiket. Gyerekkori tapasztalatok is szerepet játszhatnak: például ha keveset hallottunk pozitív visszajelzést, vagy ha azok gyakran feltételekhez kötöttek voltak, akkor felnőttként nehezen hisszük el, hogy valóban értékesek vagyunk.

Emellett tudtad, hogy az agyunk imádja, ha igaza van? Ha belül mélyen azt hisszük, hogy „nem vagyok elég jó”, akkor hiába mondanak ránk valami szépet, az elménk azonnal ellenkezni fog. Ezt nevezzük kognitív disszonanciának: amikor az, amit hallunk, nincs összhangban azzal, amit magunkról hiszünk. És ilyenkor az agy automatikusan csak azokat az információkat ebgedi be, amik megerősítik a már meglévő hiedelmet. Például: „Ez a dícséret nem igaz”, „Csak udvariaskodik”, vagy „Igazából téved, csak nem látja az igazi énemet”. Így történik, hogy egy pozitív visszajelzés lepattan rólunk, miközben pont az tuna önbizalmat adni.

A dícséret, mint tükör

A sok nehézség ellenére, a dícséret valójában lehetőség arra, hogy mások szemével lássuk magunkat. Egy külső visszajelzés és megerősítés segíthet abban, hogy jobban érzékeljük a saját erősségeinket és fejlődésünket. Viszont ha egy eltorzult belső képpel élünk, ezt a “tükörképet” is elferdítve látjuk.

A kulcs az átkeretezés. Amikor dícséretet kapsz, állj meg egy pillanatra, és ne reagálj azonnal! Figyeld meg, hogy milyen gondolatok jelennek meg benned. Ahelyett, hogy elutasítanád a visszajelzést („Ez nem nagy dolog”), próbáld meg elfogadni („Lehet, hogy mások tényleg értékelik ezt bennem”). Ezzel tudatosan gyakorolhatod az érzelemszabályozást, és hosszú távon növelheted az önbizalmadat is.

3 lépés, hogy önazonosan fogadj dicséretet

1. Ne háríts! Mondj egyszerűen csak annyit: „köszönöm”. Ez már önmagában elég. Nem kell mentegetőznöd, nem kell viszonoznod azonnal. Ez nem egy adok-kapok játék, hanem egy lehetőség arra, hogy kapcsolódj a másikhoz – és önmagadhoz is.

2. Figyeld meg, mit vált ki belőled! Zavar? Öröm? Szégyen? Ezek az érzések mind informatívak. Ha rendszeresen odafigyelsz rájuk, jobban megértheted, hogy hogyan működik az önértékelésed. Nem az a cél, hogy minden dicséretet elhiggy, hanem hogy megtanulj velük kapcsolódni, és meglásd bennük a lehetőséget a növekedésre.

3. Engedd, hogy hasson rád! Ha tudatosítod, hogy a dicséret nem manipuláció, hanem kapcsolódási kísérlet, könnyebb lesz elfogadni. A pozitív visszajelzés lehet belső megerősítés forrása, ha nem blokkolod le már az elején.

Bizalmi híd önmagunk és mások között

Amikor valaki megdicsér, azzal bizalmat szavaz neked. Őszintén elmondja, mit lát értékesnek benned, és ez egyfajta érzelmi köteléket teremt. Ha ezt elfogadod, akkor nemcsak az önértékelésed, hanem a kapcsolataid minősége is javulhat.

Ugyanakkor fontos, hogy saját magadat is megdícsérd! Ez egyáltalán nem beképzeltség vagy egy nárcisztikus viselkedés, hanem öngondoskodás és önszeretet. Ha magadnak is el tudod ismerni, amikor ügyes vagy, fejlődsz vagy kitartasz egy nehéz helyzetben, azzal megerősíted a saját belső bizalmi rendszeredet is. Így később nemcsak másoktól várod majd a megerősítést, hanem belülről is képes leszel támogatást adni magadnak.

A dícséret nem kéretlen figyelem, hanem egy lehetőség arra, hogy értékeljük saját magunkat. Lehet, hogy elsőre nehéz vagy zavarba ejtő, de hosszú távon óriási erőforrássá válhat. Ahhoz, hogy valóban önazonosan éljünk, el kell kezdenünk bízni önmagunkban és abban, amit mások látnak bennünk. Mert lehet, hogy ők már most is látják benned azt, amit te még csak tanulsz szeretni!

Gyakorlat: Próbáld ki a héten! 

Figyeld meg, hogyan reagálsz egy dicséretre. Meg tudsz állni és csak annyit mondani, hogy köszönöm? Vagy még mindig automatikusan elutasítod, visszapasszolod, mentegetőzöl? Írd le egy naplóba, például az ÉnTervező Önismereti naplóba hogy mit tapasztaltál. Ez lehet az első lépés a dicséretek valódi befogadása felé.